Iroda – Lom

1.)
A Bernáthegyi

Leledzett egy melléképület,
– valahol.
– kibérelte két ifjú ember.
(Talán Mátyás-földje a helyszín)
(hogy színesebb legyen a történet)
Élt ott egy Bernáthegyi kutyus is.
Pofija nagy részét, ocsmány nyál borította.
Száraz nyálcsomók, s friss, üde váladékok,
s néhány még megrágásra (bekapásra) váró étel-morzsa,
– jelezték arcocskáján, az emésztés első fázisát,
(^a tápláléklebontás örök drámáját^)
mintegy hadba vetve a nyálban lévő enzimeket.
..nos igen, – ez egy természetes folyamat.
…de…
a két ifjú, – még hitt szépségben, s a jóban (is).
– így hát néha kicsinosították magukat,
és indultak volna útjukra,
a komfortos melléképületből.
Kutyusunk ilyenkor, megérezvén,
a túlzott optimizmust, a két emberkében,
Megrázta hatalmas buksiját,
és útjára indította a pofijára ragadt, tapadt, váladék-egyveleget,
melyek (- önállósítva magukat -) „hőseink” – hogy egy avítt, stilisztikai eszköz is megcsillanjon itt – ruházatát elborították.
A kabáton és nadrágon, a fényesnek tűnő lenyomat, és az élmény,
elkísérte őket, – rögös, további útjukon.
(bár az is meglehet, hogy az egyik (akkori) ifjú, – már-már feledni látszik, e minden tanulságnélküli történetecskét.)

 

2.)
Pár soros, képzeletbeli Búcsú
– egy Ismeretlen Kisfiútól

*

Megszakadt kis szíved, véget ért életed.
Angyalok őrzik már, törékeny léptedet.

*

Szívecskéd utolsó dobbanása,
Rövidke életed elmúlása,
Mint ellobbanó gyertyafénye:
– (s) Egyben egy új csillag születése.

*

Kicsi szíved utolsó lüktetése,
Fényes égbolton, csillag születése.

*

Gyenge volt kicsi szíved, s tiszta a lelked,
Az angyalok maguk közé felemeltek.